Újra itt van a nagy csapat

Egyesületünk történelmének aranyoldalait fellapozva 10 alkalommal bukkanhatunk a bajnokcsapat kifejezésre.
Azok közül is az egyik legsikeresebb időszaka a hetvenes évek második felére tehető, amikor is egy olyan generáció verbuválódott össze Okányban, akik sikert sikerre halmoztak.

Az 1978-as bajnokcsapatból szerencsére még nagyon sokan köztünk vannak és a bajnoki cím 45. évfordulójának apropójából közülük szólítjuk most meg Id. Tari Ferencet, meséljen nekünk aktív labdarúgó pályafutásának legsikeresebb időszakáról.

Először is köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethetünk az egyesületünk egyik legfényesebb korszakáról. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. Kérem, hogy kicsit beszéljünk Önről, a kezdetekről. Tari Ferenc hogyan és mikor lett az okányi csapat labdarúgója?

Mint miden gyerek, ahol a faluban lehetőség volt rá, így én is a Bacsó Béla utca piacterén kezdetem el focizni. Nagy divat volt akkoriban az utca bajnokság, a Bacsó Béla, a Köröspart, a Vésztői út,  a Sugár utca és a Kossuth utca csapati között. A mi pályánk a „lődombnál” volt, a kerekivárosi erdőből vágtuk ki a kapufákat. Általános iskolás koromba rendszeresen részt vettünk a járási kis és nagypályás bajnokságokban, majd középiskolásként a második évfolyamtól kezdve én szerveztem a Makói Közgazdasági Technikum csapatát, illetve a részvételét, a városi, valamint a megyei bajnokságokban.  Itt elérkeztünk egy fontos dátumhoz. 1970. nyarán leérettségiztem, munkába álltam az Okányi FMSZ-nél és az első csapat ahol igazolt játékos lettem az Okány KSK volt. Ezen kívül egy csapatban fociztam még 1974 – 1976 között a Szeghalmi MEDOSZ megyei első osztályú csapatában.

Nem titok, az egyetemi szakdolgozatomat az egyesület történelméből írtam. Egész sok mindennel tisztában vagyok, a hetvenes évek lehetőségeivel és sikercsapatával kapcsolatban is, de az ismereteim biztosan nem száz százalékosak, ezért kérem mutassa be nekünk, hogy milyen is volt az Okány KSK ebben az időszakban.

A körülmények nagyon jók voltak, a pálya mindig le volt kaszálva. Hála és köszönet érte Csurai Sanyi bácsinak. A felszerelésünket sem mondhattam rossznak, de kimondottan jónak sem, átlagosnak tekinthető volt. Az biztos, hogy mindig tiszták voltak, a cipők is meg voltak pucolva. Itt is szeretnék köszönetet mondani Gila Sanyi bácsiéknak, idősebb Hugyecz Pálnak, valamint Lovas Béla családjának. Az edzések kedden és pénteken voltak a megadott időpontban, minden biztosítva volt, a meleg víz is, nem csak a mérkőzések után. Kimondott szponzora nem volt a csapatnak, de egy baráti társaság, szurkolókból álló csoport megvendégelte a csapatot  mérkőzések után. A TSZ is sok mindenben segített, a pálya karbantartásánál, a meliorációnál és biztosította az utaztatást.

Ha jól tudom ekkor még nem volt a kistelepüléseken tudatos és rendszerbe foglalt utánpótlás képzés, ezért gyakorlatilag, aki fizikailag érett volt a felnőtt focira az kortól függetlenül bekerülhetet a csapatba. Ez valóban így volt?

A hetvenes évek elején volt ifi csapat, majd később különböző okok miatt megszűnt. Az évtized közepétől újra pályára léphettek a fiatal tehetségek. Amikor nem volt ifi csapat az nem volt jó, mert ott ültek a fiatal tehetséges fiatal játékosok a nézőtéren, kiéhezve  focira. Ekkor alapjaiban megváltoztak a dolgok. A gyerekek szülei, szomszédai, rokonai, barátai, barátnői kijöttek a mérkőzésekre, megváltozott a hangulat, megnövekedett a nézőszám is. Minket is feldobott, hogy kint már szurkoltak, alig vártuk, hogy a meccs előtt tíz perccel kimenjünk melegíteni.
Voltak tehetségek, például Kisgyurka Sanyi, aki ez idő tájt 15-16 éves volt, később a csapatunkban fegyelmezett, megbízható játékos lett, de Hajdú Albert alias Villám, vagy Pénzes Benjamin és Kincses Ferenc szintén tehetséges játékosok voltak. Sajnos ők már nincsenek közöttünk. Később Lovas Béla és Pesti Laci került fel az ifiből a felnőtt csapatba.

Mikor kezdték el érezni, hogy Okányban egy igazán jó generáció érett össze és itt egy sikercsapat alakul?

Az 1970-es évek közepén, az akkori vezetés úgy döntött, hogy elég volt az elmúlt évek gyenge szerepléséből. Az okányi labdarúgás ennél többre hivatott, jó focit tíz évvel ezelőtt a hatvanas évek kitűnő csapatától láthattak. Megkeresték a környéken magasabb osztályban szereplő játékosokat, hogy jöjjenek haza játszani. Így került haza Mártha Lajos és Martyin Tivadar Békéscsabáról, Kasai Károly becenevén Öcsi, Kovács Sándor és jómagam Szeghalomról. Továbbá Király Endre, aki a Szeghalmi Gimnázium csapatában meghatározó játékos volt. Mi akik hazakerültünk az itteni alapemberekkel és a feltörekvő új generációval kiegészülve létrejött a ,,nagy csapat’’. Az 1976-1977-es bajnoki évad örökké emlékezetes marad, játékosoknak és szurkolóknak egyaránt. A Muronyi csapattal harcoltunk a bajnoki címért és a tavaszi kupán májusban itthon sima 4 : 1-es győzelmet értünk el ellenük.
Rúgtam egy 11-es gólt az öltöző felőli kapu bal alsó sarkába, de hozzá kell tennem, hogy a Murony a Békés fiók csapata volt tele Békésiekkel, akik különböző okok miatt nem játszottak a megyei első osztályában. A véghajrában, az utolsó előtti fordulóban találkoztunk hazai környezetben 600 néző előtt, Muronyból három külön szurkolói busz érkezett. Egy ponttal vezettünk a Muronyiak előtt, ha nyerünk bajnokok vagyunk. Jól kezdtük a mérkőzést és Kovács Sanyi beadásából Kincses Karcsi fejelt egy gólt. Később kiegyenlített az ellenfél, majd a 16-oson belül összeakasztották a lábamat és a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. Eszembe jutott a két hónappal azelőtti eset, gondoltam magamban, hogy ugyan oda fogom rúgni. Gyengén rúgtam, a kapus kifogta! A mérkőzés végén Dürge Sanyinak volt egy nagyon rossz hazaadása, amivel az ellenfél csatára  besétált a kapuba.
Kikaptunk 2 : 1-re!
Az utolsó meccsen Murony simán megverte Tarhost,  mi pedig kiszenvedtünk egy 1 : 1 -es döntetlent Bucsa ellen. Ekkor egy világ omlott össze bennem, meg gondolom Dürge Sanyiban is, de a csapattársak ezt soha nem éreztették velünk. Ekkor született meg bánatunkban az a nóta, amit a Viharsarok étterembe a prímás nem tudott elhúzni, hogy ,,Tari kihagyta, Dürge berúgta” 

Milyen volt a szakmai munka ebben az időszakban, a játékosok mennyire voltak fogékonyak a munkára?

A ’70-es évek elején a mindenes Méhes Sanyi bácsi volt. Községi vezetőként, edzőként, régi kiváló játékosként mindent megtett a siker érdekében. Utána a Haladás TSZ agronómusa Nothoff Sándor lett az elnök, akinek a munkáját olyan kiváló emberek segítették mint Pesti László, Pesti Károly és Hugyecz László. Eleinte az edzéseket Pesti Karcsi vezette, majd később Hugyecz Laci vette át a csapat menedzselését. A  bajnokság megnyerése után Ő lett a „Menotti”. Az edzések elég intenzívek, kemények voltak, de nem hiányoztak belőle technikai, taktikai elemek sem. A téli felkészülési időszakban többször a Vésztő felé vezető úton lévő fénysorompó lett megcélozva, utána a kis tornateremben hármas csapatokban felváltva fociztunk, zsámoly volt a kapu. Általában heti két edzésen vettünk részt. Az edzések látogatottsága kiváló volt. volt  A csapat tagjainak 90%-a helyben dolgozott, a Haladás TSZ, az Okányi ÁFÉSZ, az Okányi Tanács Költségvetési Üzeme volt a munkáltató. Sokszor  a munkahelyi vezetők szóltak a játékosoknak, gyerünk edzésre. 

…és akkor kanyarodjunk rá a beszélgetés apropójára: Idén 45 éve, hogy Dévaványát és Vésztőt megelőzve bajnok lett az okányi csapat, a mai megyei harmadosztálynak megfelelő, akkori 6. vonalban. Egy olyan csapat, ami ebben a 2-3 éves periódusban megye szerte sikeres volt. Egészen pontosan, hogy is alakult az 1977/78-as bajnokság?

Nehezen emésztettük meg a kudarcot, de megújulva, lelkesen, tele önbizalommal vágtunk neki a bajnokságnak. Nem igaz, hogy egy rossz 11-esen és egy rossz hazaadáson múlik a kitűzött cél, a végső siker. Jöttek a győzelmek, a jó eredmények, a csapat tele volt egészséges önbizalommal. A gyengébb ellenfelekkel nem volt gond, sokszor örömfocit játszva, a szurkolók 5-6 gólos győzelemre fogadtak. A két riválist, Dévaványát és Vésztőt is, itthon sikerült legyőzni. A Vésztői rangadó is jól sikerült, nyertünk 2 : 1 -re, az egyik gólunkat a felfutó bal hátvédünk, Bukvai Béla szerezte. Egy éttermi beszélgetés során, Béla elmondta, labdarúgó pályafutása során, hivatalos mérkőzésen ezt az egy gólt szerezte. 
,, Ennél szebb és fontosabb gólt nem is szerezhettél volna Béla ’’
Második gólunknál a 16-osnál Hégely Sanyi kényszerítőjét továbbítom Kassai Öcsi elé, aki a bal alsó sarokba helyezte a bőrgolyót. Ennél a gólnál a 60-as évek kiváló játékosa Kozma Károly az oldalvonal mellett örömében bukfencet vetett. A másik rangadónkon Dévaványán szintén 2 : 1 -re győztünk. Az első gólunkat én rúgtam szabadrúgásból, a második gólunkat Király Endre szerezte egy gyönyörű támadás mellett kilőtte a hosszú sarkot.  Ennek a meccsnek a hőse a kapusunk Kisgyurka Pista volt, kiválóan védett, gólnak látszó lövéseket hárított. Egy valaki tudott neki gólt szerezni az öccse Kisgyurka Sanyi, aki öngólt vétett, így ezzel az öngóllal szépítettek a hazaiak. Megnyertük a bajnokságot!
Úgy érzem megérdemelten, mindent beleadva. Megköszönve a szurkolók –  mérkőzésenként 4-500 néző – biztatását, a támogatók által nyújtott segítséget.

Ha jók az információim, ebben az időszakban a csapat nem csak a megyei bajnokságban szerepelt kiválóan, hanem különböző trófeákat is elhódított. Kérem meséljen nekem ezekről, hogy milyen szervezésű kupákról van szó, kik voltak az ellenfelek?

Akkoriban a Békési Labdarúgó Szövetség szervezete a körzeti bajnokságot ahol aranyérmesek lettünk és ők döntöttek a kupák kiírásáról is. Mi minden kupába beneveztünk,  az 1976-1977-es,valamint a 1977-1978-as kiírásba minden trófeát elhódítottunk. Volt ebben tavaszi – nyári – őszi és téli kupa, leginkább a bajnokságban szereplő csapatok neveztek, de volt magasabb osztályú nevező is. Legemlékezetesebb mérkőzések voltak, a már említett Murony elleni 4 : 1. A  nyári kupában a megyei másodosztályú Kamut 3 : 0-as legyőzése. Valamint a Téli kupában Telekgerendásra már a megnyert trófeáért mentünk, győztünk 2:0-ra. Az öltözőben a kályha mellett álltunk mert olyan hideg volt. Itthon viszont a sarki kocsmánál a szurkolók meleg szeretete fogadott. Próbálom megszerezni a serlegeket. Kettőt már sikerült megtalálnom, a falunapon ott lesz az asztalunkon és mellette a behűtött pezsgő.

Kik voltak név szerint ennek a csapatnak a tagjai, vezéregyéniségei? Volt olyan játékostárs, aki esetleg komolyabb szintre is eljutott az okányi csapatból?

Gondolom minden focirajongó tudja, hogy egy csapat nem 11 főből áll. Kellenek a kiegészítő játékosok, akik az objektív okból hiányzókat pótolják. Nálunk ezzel nem volt gond, az a 16-17 ember alkotta az igazi csapatot. Akkor név szerint és posztonként ismerjük meg az aranyérmes csapat tagjait. Volt két megbízható kapusunk, Kisgyurka Pista és Bába Jani. A hátvédsorunkat a szilárdság, a keménység és a határozottság jellemezte. Jobboldalon Mártha Lajos, középen Dürge Sanyi, a baloldalon Bukvai Béla. Dürge Sanyi keménysége ismert volt, igaz kb. csak 160 cm volt a magassága, edzés végén a levezető játékban is mindenki vele akart lenni egy csapatban. Előttük helyezkedett el Simon Zoli, Martyin Tibi, Nagy Ferenc alias Gyufa és Kisgyurka Sanyi. A középpályásainkra a szív, a lelkesedés és az akarat volt jellemző. Ezen a poszton szerepelt Kovács Sanyi, Papp Feri, Hégely Sanyi, Kincses Karcsi és Kovács Lajos. Kitűnő összhangba voltak a védelemmel és a csatársorral is. Papp Feri irányításával nem volt megállás, lazítás. Elől az a sokat emlegetett, leginkább pozitív, de néha negatív értelemben, csatársor – Király Endre, Tari Feri, Kasai Öcsi– hármas. Bennünket leginkább a lendület, a technika és maga a játék jellemzett. Rúgtuk a gólokat, sokszor túlzásba vittük a cselezgetést, egy-egy szép akció, alakítás sokszor a góllövés kárára ment. Volt egy emlékezetes mérkőzésünk, hazai környezetben legyőztük Bélmegyert  8 : 2-re. Érdekesség, hogy hármónkon kívül a csapatból mindenki rúgott gólt. Nekünk akkor nem sikerült. Nem volt olyan játékostárs aki a mi időnkben, a fent említett időszakban komolyabb szintre is eljutott volna. Mi így voltunk egy igazi CSAPAT.

45 év nem kis idő és mégis kiválóan emlékszik mindenre. Idén a falunapon újra összejön a nagy csapat. Biztosan sok közös emlék is előkerül újra. Ez a sikeres időszak Önben is mély nyomot hagyott?

Tavaly elterveztem, több volt játékostársammal megbeszélve, hogy az idén megünnepeljük ezt a csodálatos sikert. Az eltelt 45 év alatt ha találkoztunk az utcán, rendezvényeken, vendéglátó helyeken, olyan nem volt, hogy a foci ne hozódjon fel. A falunap kitűnő lehetőség arra, hogy ismét találkozzunk, nosztalgiázzunk. Jól eső érzés, hogy a falunapi programba bekerült a bajnokcsapat köszöntése. Köszönet érte. 
Sajnos a 17 játékos közül már négyen nem lehetnek közöttünk. A többieket, a helyben lakókat, valamint a vidékieket már értesítettem. Mindenki örömmel fogadta a meghívást, támogatta a találkozónkat, így optimális esetben tizenhárman jelen leszünk. Természetesen az emberben a kudarc is és a siker is mély nyomot hagy. Én a sorsdöntő tizenegyes kihagyása után, egy hétig nem tudtam aludni, de biztattak a csapattársak, jövőre sikerülni fog. ,, És sikerült ’’ A sporttól nem tudtam és nem is akartam elszakadni. Több int 30 évig fújtam a sípot előkészületi, barátságos mérkőzéseken, valamint a Sarkad város által szervezett hivatalos bajnoki találkozókon.
1997 és 2012 között, három cikluson keresztül voltam az Okány KSK vezetőségi tagja. Többek között a játékosok és a szurkolók biztatására vállaltam a tisztséget, olyan kitűnő sportemberekkel, mint Fekete Zoltán elnök, a vezetőségi tagok pedig Hégely Sándor, Kovács Sándor, Pesti László és jómagam. A vezetőség tagjai természetesen később változtak. Nagyon sikeres időszak volt ez is. Három aranyérem, 1998, 2005 és 2010-es évben. Legemlékezetesebb az 1998-as, ahol a két fiam, Fecó és Csabi is aranyéremmel büszkélkedhet. Így a családban három okányi aranyérem található. A végére hagytam egy lényeges dolgot amit szeretnék minden jóérzésű ember figyelmébe ajánlani. Az elmúlt 45 év alatt sok minden történt, megváltozott a világ, többek között megváltozott a mi kis településünk is. De egyvalami nem változott meg! A bajnokcsapat tagjai közötti barátság, az egymás iránti tisztelet, becsület és alázat. Ami nem is fog megváltozni. Ez nagy szó és követendő példa a mai rohanó világban.

Köszönöm a nosztalgikus beszélgetést. Én a magam és az egyesület minden jelenlegi tagja részéről is kívánok jó egészséget minden egykori bajnokunknak. Szurkoljunk a jövőben is együtt az Okány KSK sikereiért! HAJRÁ OKÁNY!

Természetesen én is köszönöm a lehetőséget, hogy 45 év távlatából elmondhattam a régi idők focijának a jellemzőit és elmesélhettem egy – két kulissza titkot is.  Azt is tudni kell, hogy 1978-ban mi voltunk a településünknek az első bajnok csapata hivatalosan kiírt bajnokságokban. (Korábban 1948/49, 1951, 1952 és 1957/58-ban ugyan volt már bajnokcsapata a településnek, de azok járási nem pedig megyei kiírású bajnokságok voltak. Forrás: magyarfutball.hu – a szerk.) A fiatal futballisták kövessék az elődjeik példáját, hogy Okányban a jó focinak gyökere, tradíciója és hagyománya van. Mi a ,,csapat’’ a jövőben kívánunk az egyesület minden tagjának erőt egészséget, a sportban és a magánéletben sok sikert. Kint vagyunk a mérkőzéseken és szurkolunk.

,,Futball csapat, futball csapat
jaj de sok van,
de olyan, mint az okányi
az csak egy van
Gól lövés a tudománya,
Hugyecz Laci dirigálja’’

Hajrá Okány!

TALÁLKOZUNK AUGUSZTUS 12-ÉN A FALUNAPON!

Az interjút készítette: Varju Richárd

(A cikk kiemelt képén az 1978-as bajnokcsapat látható!)