Továbbra is pont nélkül

Augusztus utolsó hétvégéjén, a Megyei Kvalifikáció „B” jelű csoportjának 3. fordulójában Mezőhegyes csapatát fogadtuk hazai pályán.

A múlt heti, gyomaendrődi sokkból hamar fel kellett ébrednie csapatunknak, hiszen a következő hétvégén már újabb kihívással kellett szembenéznünk, az igen fiatal, ám annál agilisabb Mezőhegyes gárdája várt ránk. Ellenfelünk valóban rendkívül fiatal kerettel érkezett hozzánk, a csapatuk átlag életkora 22,5 év volt, ami nem elhanyagolható mennyiségű magasabb osztálybeli meccsrutinnal is párosult.
Ami csapatunkat illeti, az első fordulóban kiállított Sztojka Ádám utolsó meccsét töltötte kereten kívül, míg a második fordulóban piros lapot kapó Bogár Imre csak most kezdte két meccses eltiltását. Ennek fényében, valamint taktikai megfontolásból is, Démusz mester több helyen is változtatott a kezdőnkön.

Összeállítás:
Sándor – Komlósi, Boros, Bende, Vincze – Kopács, Kollát, Kovács, Mészáros – Sztojka Zs., Mező.
A cserepadon: Kurta, Márta, Szabó, Gonda, Gurmai, Kincses.

A mérkőzés rövid összefoglalója:

6. perc: Az első percekben kissé görcsösek voltunk, kapunk elé szorultunk. Egy vendég támadás során védelmünk jobb oldala kissé elcsúszott aminek meglett a következménye, ellenfelünk korán megszerezte a vezetést. 0-1

16. perc: Kopács nagyszerűen húzott el a jobb oldalon, majd befelé cselezett, amiből lövőhelyzet nyílt előtte, ballábas lövését még fogta a kapus, de a kipattanót Kovács némi szerencsével gólra váltotta. 1-1

Az első félidő derekán uraltuk a mérkőzést, ellenfelünk mintha elvesztette volna lendületét. Gólra azonban nem sikerült váltanunk stabil játékunkat.

41. perc: Meddő mezőnyfölényünk nem volt kifizetődő, a szünet előtt nem sokkal a vendégek támadója kissé szerencsés gólt szerzett, a labda kapusunk lábai között került a gólvonalon túlra. 1-2

FÉLIDŐ: 1-2

A mérkőzés második felét mintha kicsit álmosabban kezdtük volna, de ez ezúttal nem eredményezett újabb vendég gólt.

64. perc: Démusz mester cserével próbálja frissíteni a hazai csapatot, Sztojka Zs. helyett Szabó a pályán.

74. perc: A félidő ezen szakaszában többször is nyomás alá tudtuk helyezni ellenfelünk kapuját, munkánk gyümölcse egy egyenlítő gól. Kopács tört be az ellenfél védelmi vonalába a jobboldali félterületen, élesen középre passzolt labdájából Mező talált be. 2-2

78. perc: Újabb frissítés, Vincze helyett Márta érkezett a pályára.

A hajrára a csapatok nyílt sisakos küzdelmet vállaltak fel, amiből mindkét oldalon helyzetek adódtak, de a mérkőzés ezen szakaszában gól nem született csak sárga lapok.

84. perc: Ismét cserélünk, Mészárost Gonda váltja.

90. perc: A rendes játékidő utolsó percében az ellenfél támadója lecsapott egy eladott labdára, belépett a tizenhatoson belülre, a befutó védőink egyike sem tudta tisztázni a középre passzolt labdát, és a vendégek csatára közelről a kapu aljába gurított. 2-3

Szerencsével is hadilábon állunk, ugyanakkor a mindenáron győzni akarás is vezethetett erre az eredményre. A vereség leginkább a mérkőzés összképe miatt fájdalmas, hiszen többször is, hosszabb periódusokra uraltuk a játékot. A közönség szórakoztató, fordulatos mérkőzést láthatott, ahol szinte mindent megpróbáltunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Első pontjaink azonban még váratnak magukra.

Megyei Kvalifikációs bajnokság “B” csoport 3. forduló
OKÁNY KSK – Mezőhegyesi SE 2-3 (1-2)
Vezette: Telek
Néző: 210
Gólszerzőink: Kovács (16′), Mező (74′)

Jövőhéten egy újabb szoros mérkőzés vár ránk, Szarvas vendégeként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük