Kisorsolták a Megyei Kupa harmadik fordulójának párosításait. Kedvező előjelekkel várhatjuk a párharcot.
Február 11-én pénteken az MLSZ Megyei Igazgatóságán kisorsolták a Megyei Kupa 3. fordulójának sorsolásait. Amint arról a BMSEXTRA hírportál is beszámolt, a csapatok kihúzásában Steigerwald Ernő a Békéscsabai 1912 Előre technikai vezetője segédkezett.
Csapatunk kiemeltként nem játszott a sorozat első körében, majd a második fordulóban könnyedén 0-4-re múlta felül a Békéscsabai MÁV SE együttesét október derekán.
A mostani párosítások közül talán egy kedvezőbb jutott csapatunknak, hiszen a megyei első osztály sereghajtója, a télen rengeteget változó Sarkadi KLE lesz az ellenfelünk, ráadásul az azonos bajnoki osztálynak köszönhetően a húzás sorrendje döntötte el a pályaválasztói jogot, ami szintén nekünk kedvezett így hazai környezetben fogadhatjuk az egykori cukorgyáriakat.
A Megyei Kupa 3. fordulójának párosításai:
2022. március 30. /szerda/ 16:30
Mezőmegyer SE – Szarvasi FC
Újkígyós FC – Körösladány MSK
Kötegyáni FC – Mezőberényi LE
Okány KSK – Sarkadi KLE
Végegyházi SE – Gyulai TFC
Pusztaföldvári SZSE – Elek USE
Kevermes SE – Mezőkovácsházi TE
Orosházi MTK-ULE 1913 – Szabadkígyósi SZSC